A Mikulás krampuszától a Coca Coláig

December 6-án tartjuk Szent Miklós püspök ünnepét. Alakját manapság egy piros ruhában járkáló, kedves öregemberével azonosítjuk, jóllehet a középkorban főként szentekre jellemző élete miatt csodálták. Írásunkban röviden áttekintjük, hogy a püspökből miként lett Santa Claus.

Azt a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós tettét, bizonyos ünnepnapokon, majd halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, természetesen titokban. Mások arról tanúskodnak, hogy először francia apácák ajándékozták meg a gyermekeket Miklós neve napján, úgy 1100 körül. A szent ünneplése és a személyéhez kapcsolódó ajándékozás végül a 16. században terjedt el, és Európa országaiban különböző változatok figyelhetők meg, igaz, hogy az ünnep középpontjában mindenhol a gyermekek álltak.

A német hagyományok ismertek egy bizonyos Knecht Ruprechtet is, aki még az ősi mondavilágból származott, és aki alapvetően zord külsővel rendelkezett. Alakja legtöbb helyen összeolvadt Miklóséval, de van adat, hogy a püspök szolgájaként a gyerekek riogatásában lelte örömét. A német népszokások Szent Miklósa a jutalmazása mellett büntetett is: a jókat ajándékokkal halmozta el, míg a rosszaknak vessző, virgács, vagy némi verés járt osztályrészül. Ez utóbbiak kirovásánál mindig a szolgája volt a végrehajtó.

A Mikulás krampuszától a Coca Coláig

Magyarországon a Mikulás szó 1856-ból maradt fent először. Valószínűleg a személyéhez kapcsolódó ajándékozás szokása sem lehetett sokkal régebbi, kialakulása a városokban történt. Az ünnepnek azonban lehettek előzményei, hiszen a középkorban a diákok Miklós napja környékén sajátosan szórakoztak. Maguk közül püspököt választottak, akinek mindenki engedelmességgel tartozott. Ehhez kapcsolódott később, hogy a fiatalok házról-házra járva ijesztgették az embereket. Ez a hangos-zajos játék ugyanakkor veszélyeztette a karácsonyi ünnepkör szentségét, és Csepreg mezővárosa például határozatban kívánt gátat szabni a káros szokásnak.

"Mivel nyilvánságosan tapasztaltatik, hogy december holnapnak elején esni szokott Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magokat elrejtvén, házrul-házra járnak ... keményen parancsoltatik, hogy senki sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétőnknek születése napján [...] akár gyermekei vagy leányai által az ilyetín szines öltözeteket, avagy házrul-házra való éneklísiket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megendedni ne merészeljen... " Az adatokból úgy tűnik, hogy a tiltásnak nem sok foganatja lett.

A magyar hagyományban megfigyelhetők cseh és szlovák szokásokra utaló elemek is. Ilyen például a Svety Mikulás, akit északi szomszédaink szintén a Kisjézus előhírnökének tartanak. A Vasárnapi Újság egyik 1884-es száma is erre utal: "Örömnapjok van a gyermekeknek, mikor jön a Mikulás. Hetek óta azzal csitítják, azzal biztatják, azzal fenyegetik őket. Pedig csak előhirdetője nagyobb örömöknek."

A Mikulás általában két kísérővel érkezik: egyikük a krampusz (ördög), másik pedig az angyal. A krampusz feladatát az ijesztgetés és a büntetés tette ki. Rémisztő, ugyanakkor tréfás figura, emiatt igen népszerűvé vált. A 19. században tartott ún. Mikulásvásárokon őt is meg lehetett szerezni. A Vasárnapi Újság szerint ijesztően próbálták kialakítani: "háromrétben felkunkorított farkú, szikrázó szemű, szarvas Luciferek zörgetik pipadrótból kötött szörnyű bilincseiket, amelyekkel sorra fűzik a szófogadatlan gyermekeket, s hetesével kanyarítják a borzasztó puttonyba, hol aztán hasztalan rimánkodnak, mert onnan nincs szabadulás". Természetesen a kereskedők is tudták, hogy az ilyen horrorisztikus figurákat senki sem fogja megvenni, ezért a krampuszokat meg lehetett enni: fejük cukorból, testük csokoládéból, lábuk aszalt szilvából készült. A Mikulás-járás szokása is ismert volt: házról-házra járt, s a gyerekeknek kérdéseket tett fel, vagy együtt imádkoztak.

Az ajándékozás szempontjából a Mikulás nem volt annyira bőkezű: a jutalom édesség, gyümölcs, vagy nagyon jó gyermekek esetében kisebb játékszer volt. A Mikulás a Kisjézussal ellentétben a gyerekek számára teljesen kézzelfogható, hiszen a csomagokat zsákban, puttonyban maga vagy a szolgája hozta, éjjel ők tették az ablakba vagy a tűz mellé kitett cipőjükbe. A lábbeliket a gyermekek gondosan kitisztítják, és az ablakpárkányra teszik, mivel a magyar Mikulás sajátossága, hogy nem repül, és nem a kéményen át érkezik.

Amerikában a Santa Claus kapta meg ezt a nemes szerepet, akinek neve a holland Sinterklaas eltorzított változata, kultuszát a holland telepesek terjesztették el. Sinterklaas eredetileg inkább manóhoz hasonlító, vicces, kedves figura volt. Santa Claus végül december 6-ról átkerült közvetlenül a karácsonyhoz, ebben döntő szerepe volt Clement Clark Moore versének, a Szent Miklós látogatásának. Ez 1823. december 23-án jelent meg, és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert.

Később a címet Karácsony előtti éjjel-re változtatta. Itt figyelhető meg az a pirospozsgás öreg, akinek szánját 8 rénszarvas húzta. A képi világot a Moore versét illusztráló Thomas Nast teremtette meg, majd az alakot 1931-ben az egyik üdítőgyár karácsonyi kampánya alakította át. A korábban viszonylag tarka Santa Claus két alapszínre - a fehérre és a vörösre - redukálódott, vaskos termetére pedig rövid, piros, fehér szörmével szegett kabátot és buggyos piros nadrágot kapott. Ezt a mindenki által ismert figurát aztán a popkultúra, a mozi és a reklámok tették szinte halhatatlanná.